Aokigahara (青木ヶ原) vagy másik ismert nevén Jukai - A fák tengere (樹海), Japánban, a Fuji Hegy tövében elterülő mintegy 35 km²-es erdő. Számos turistalátványossággal rendelkezik, többek közt sziklás, jeges barlangokkal. Az erdőt kör­nyékén fekszik három tele­pü­lé­s: Nari­sava, Asivada és Kami­ku­is­iki.
Az erdő jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, mint a démonok lakhelye, emellett az egyik legkedveltebb hely az öngyilkosok körében; 2002-ben 78 holttestet találtak mindazok ellenére, hogy az erdő számos pontján japán illetve angol nyelvű táblák buzdítanak arra, hogy gondolják át szándékukat. A fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongató csendjéről is ismert, ezen tulajdonsága miatt kapta a "fák tengere" nevet.

Földrajzi adottságai:
A leg­utóbbi 1707-es kitö­rés­ben ezt a terü­le­tet nem fedte be láva és hamu, így a ma ismert zöld erdő fenn­ma­rad­ha­tott. A talaj elsősorban vulkanikus kőzetet tartalmaz, ezáltal nagyon nehéz bármiféle eszközzel, csákánnyal, lapáttal megtörni. A növény­ze­tet főleg fehér céd­rus, fenyő és egy puszpáng-féle buk­szus alkotja. Helyi önkéntesek nemhivatalos útvonalakat jelöltek ki ragasztószalaggal az erdőben, ezek mentén szokták megtenni az éves "testvadászatot". A műanyag szalag soha nincs eltávolítva, így kiváló útmutatóként szolgál az erdő turistalátványosságaihoz vezető utakhoz (Jég-barlang, Szél-barlang). Az első pár kilométer megtétele után az erdő sokkal tisztább, érintetlenebb, nincsenek egyértelmű nyomai az emberi látogatásoknak.

Látogatók és öngyilkosok:
Aokigahara a San Franciscó-i Golden Gate híd után a második legnépszerűbb hely a meghalni vágyók körében. Népszerűsége többek közt Matsumoto Seicho: Nami no Tou című, 1960-ban íródott regényének is köszönhető, a történet végén ugyanis a szerelmespár ebben az erdőben követ el öngyilkosságot. Aokigahara történelme azonban már a 19. században is összefonódott a halállal, előfordult az "ubaszute" gyakorlata, melynek során a család idős tagját kikísérték a hegyek közé, majd otthagyták, hogy végül szomjan vagy éhen haljon. Sokan ma is úgy tartják, hogy az otthagyottak szellemei kísértik az erdőt.
Az 1950-es évek óta több mint 500 ember vesztette életét Aokigaharában, többnyire öngyilkosok, ami évente átlagosan 30 halálestet jelent. 2002-ben 78 holttestet találtak az erdőben, ezzel a számmal megelőzve az 1998-as rekordot, amikor 73 halálesetről számoltak be. 2003-ban ez a szám 100-ra emelkedett, ugyanebben az évben a helyi kormány abbahagyta a halálozások számának közzétételét, ezzel próbálva a nyilvánosság szemében jelentéktelenebbé tenni Aokigahara öngyilkossággal való asszociációját. 2004-ben 108-an lettek öngyilkosok itt, míg 2010-ben 247 öngyilkossági kísérlet közül 54 volt sikeres. Az öngyilkosságok hatalmas száma miatt japán és angol nyelvű táblákat helyeztek ki az erdőben, azzal a céllal, hogy az öngyilkosjelöltek merjenek segítséget kérni, és ne dobják el az életüket.
1970-től kezdve tartanak éves holttest-keresést, melyben kisebb rendőrcsapatok, önkéntesek és újságírók vesznek részt. Amellett, hogy az emberek egy része meghalni jön, a sűrű, átjárhatatlan erdő a kalandvágyókat is vonzza. A túrázók nagy része színes ragasztószalagokat hagy maga után, mely aggodalmat keltett a megyei tisztviselők körében, az erdő ökoszisztémája miatt.
2004-ben "Jukai- A Fák Tengere a Fuji Hegy mögött" (樹の海, Fák Tengere) címmel jelent meg egy film Aokigaharáról Takimoto Tomojuki rendezésében. Négy emberről szól a történet, akik ebben az erdőben szeretnének véget vetni életüknek. A forgatási helyszín felderítése közben Takimoto azt mondta az újságíróknak, hogy talált egy pénztárcát, mely állítása szerint 370 000 japán jent tartalmazott (kb. 870 000 forint), ezzel hangot adva annak a pletykának, miszerint Aokigahara egy kincsesbánya a "hiénák" számára.

forrás: wikipedia