
Eredeti név: Sug Heavy Positive Rock
Város: Tokió
Alakulásuk: 2006
Műfaj: pop-rock, oshare kei
Tagok:
Takeru
Yuji
Chiyu
Masato
Shinpei
ex tagok:
Shouta
Mitsuru
Az énekes Takeru és a gitáros Yuji már korábban is tagja volt egy bandának, a Travelnek. Feloszlásuk után, csatlakozott hozzájuk Shouta, egykori AmeriA basszusgitáros, 2006. októberében megalakult a SuG. Ugyan ebben az évben csatlakozott hozzájuk Mitsuru, mint dobos.
Shouta februárban elhagyta a zenekart, de hamar találtak másik basszusgitárost, Chiyu személyében. Az első kiadásuk 7th Breeze néven került a boltokba, ami egy válogatás album, Cannonball Vol. 3. 2007-ben leszerződtek a PS Company-hoz, ugyan ebben az évben kiadták első kis lemezüket, Scheat néven. Pár hónappal a megjelenést követően, kiadták első EP-t, Love Scream Party néven.
2009. május 9-én Mitsuru hagyta ott a zenekart. Helyét Shinpei vette át, és lett teljes tagja a zenekarnak.
A második stúdióalbum, és az első albumuk, a Tokyo Muzical Hotel, 2010. március 9-én került a boltokba. Harmadik stúdióalbum, és a második albumuk, a Thrill Ride, egy évvel később csakugyan március 9-én jelent meg.
|