Asian news : Junsu: “Az SM elleni küzdelem, nem a TVXQ volt” |
Junsu: “Az SM elleni küzdelem, nem a TVXQ volt”
2012.12.01. 18:33

Nemrég Kim Junsu (JYJ) megnyílt az SM-mel folytatott perrel kapcsolatban. Az SM-mel folytatott szerződésük érvénytelenítették., három év és négy hónap után, végre befejeződött. November 29-én Németországban egy Esseni hotelban készítettek vele interjút. Az interjú főként a TVXQ köré épült, képesek lesznek-e még együtt, mint csapat színpadra lépni.
"Fájlalom, hogy nem tudok TVXQ tagjaként bemutatkozni."
Bár a válasza nem volt közvetlen, úgy tűnik mintha, mélyen ő is esélyt látna a TVXQ teljessé válásának.
"Én is, meg ez a helyzet is szerencsétlen, mert beléptem a szórakoztató iparba és elindultam énekesnek a TVXQ-n keresztül." "Bár a helyzet szerencsétlen és sajnálatos, de a TVXQ mindig a szívemben marad, és úgy gondolom nem csak nekem, más emberek is emlékezni fognak arra az öt évre, amit a TVXQ tagjaként töltöttem." -folytatta. "Soha semmi nem lesz olyan emlékezetes és élvezetes, mint egy nap, újra a színpadon állni TVXQ tagjaként."
|